Szorong és pánikol Robbie Williams, amikor idegenek mennek oda hozzá fotót kérni
Az énekes szerint senkitől sem elvárható, hogy a nap huszonnégy órájában a nagyközönség rendelkezésére álljon.
Az énekes szerint senkitől sem elvárható, hogy a nap huszonnégy órájában a nagyközönség rendelkezésére álljon.
A popsztár azt is elmondta, hol húzódnak e téren a határai.
Az angol sztár ezúttal egy másik művészeti ágban próbálta ki magát, a rajzaiból pedig szobrok születtek.
A popsztár úgy gondolja, jobb, ha ő inkább nem használja a Twittert.
A Nobu Malibu nevű tengerparti étteremben találkoztak.
Négyrészes minisorozatot készített a kilencvenes és a kétezres évek egyik legnagyobb popsztárjáról a Netflix. A képernyőn Robbie Williams szembesíti önmagát karrierje legfontosabb pillanataival, a nagy tetőpontokkal és a súlyos mélypontokkal. Megnéztük.
Egy hetvenes éveiben lévő nő szenvedett balesetet Williams ausztrál koncertjén a múlt héten, és a kórházban bele is halt a sérüléseibe.
A nő több üléssoron esett keresztül, súlyos fejsérülésekkel került kórházba, de nem tudták megmenteni.
Egy magyar férfinek akkora mázlija van, hogy húsz év után ismét őt választotta ki a tömegből Robbie Williams, aki a napokban megint Budapesten koncertezett.
Erről maga az énekes számolt be.
Nemrég jelentette be az európai turnéállomásait, március 24-én Budapesten lép fel.
De ennek még keresztbe tehet az, ha az együttes tagjai negatívan reagálnak a készülő Robbie Williams életrajzi filmre.
Negyedszázados szólóéletművét ünnepli az énekes a XXV című, szeptemberre ígért lemezzel. Egy dalt már meg is hallgathatunk róla.
A sztárról készülő életrajzi film rendezője eddig is azt nyilatkozta, hogy nagyon eredeti lesz a mód, ahogyan Robbie Williams megjelenik majd a vásznon. Hát nem hazudott.
Zenés életrajzi filmet kezdenek el forgatni Robbie Williams életéről, arról, hogyan lett világsztár a 16 éves tinédzserből. A rendező szerint azonban nem a szokásos narratívával fognak majd a nézők találkozni.
Megjelennek a karácsonyi dalhoz készült klipben az akadozó Zoom-konferenciák is, és Williams még a Queent is megidézi.
Robbie Williams sajnos nem tudta újra kitalálni magát az elmúlt tizenöt évben, de ettől még voltak szerethető, nagy dobásai.
Az 50 éves zenész még azt sem tartja kizártnak, hogy egyetemista lesz.
Így kell erősíteni a morált egy sorsdöntő meccs előtt. Igaz, a zenész kapott kritikát is.